Szobafoglalás
Logo
en hu de
kep

3 fergeteges balatoni program az idei nyárra az Északi parton, amit nem érdemes kihagyni

Ha programokról, nyüzsgésről, koncertekről és fesztiválokról van szó, akkor rögtön mindenkinek a déli part jut eszébe. Zamárdi és Siófok valóban élen járnak a fesztiválok, koncertek, egyéb izgalmas programok szervezése tekintetében, de higgye el, bőven lesznek idén is izgalmas programok a Balaton északi partján is, mutatunk is 3 olyat, amit vétek lenne kihagyni.

3 fergeteges balatoni program az idei nyárra az Északi parton, amit nem érdemes kihagyni

Paloznaki Jazzpiknik

Már-már hagyománynak számít, 2021-ben a 9. alkalommal rendezik meg ezt a fergeteges programot. Idén olyan nagy nevek szerepelnek a fellépők között, mint Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience formáció, Mario Biondi, Candy Dulfer, vagy hazai vonatkoztatásban Rúzsa Magdi. Bár tavaly elmaradt az esemény -a koronavírus járvány miatt- idén annál nagyobb lelkesedéssel készülnek a szervezők. Július 29-30-31.: ezt a három napot érdemes pirossal bekarikázni a naptárban. Három teljes nap jazz, funk és soul, a nyári piknik élményével és a varázslatos Balaton-felvidék látványával és hangulatával koronázva. Jó muzsika, gasztronómiai specialitások, jó borok, vidám társaság, már csak Ön hiányzik! Sajnos a jelenleg érvényben lévő kormányrendelet szerint csak védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatókat engednek be, azok a jegytulajdonosok, akik nem rendelkeznek a fesztivál ideje alatt védettségi igazolvánnyal, utalványra válthatják a jegyüket.

 

Művészetek Völgye, Kapolcs

Minden bizonnyal az év egyik legjobban várt művészeti, zenei, Balatonos programja, aminek szintén nagy múlja van már, olyannyira, hogy idén már 20. alkalommal rendezik meg ezt a 10 napos fesztivált, ahol lesz minden, aminek egy ilyen fesztiválon helye lehet: zene, tánc, kultúra, irodalom, kiállítás, népzene, workshopok, beszélgetések, hagyományőrzés, jóga, jókedv, finom ételek, italok. A Művészetek Völgye idén július 23-tól tart egészen augusztus elsejéig, mód van kedvezménes 10-5-3 napos bérletek, de egynapos jegyek vásárlására is. Ez biztosan egy olyan kaland lesz, amit, ha átél, akkor még sokáig fog emlegetni! A belépés védettségi igazolványhoz kötött az érvényben lévő rendelet alapján.

 

Tihanyi Szabadtéri Játékok

A Balaton partjáról sokkal hamarabb eszébe jut bárkinek a strand, a vízibicikli, a lángos, a fröccsillat, mint a színház. Pedig itt is lehet színházba menni, nem is akármilyenbe, hanem igazán különlegesbe. A szintén nagy hagyományokkal rendelkező, még Bujtor István alapította Tihanyi Szabadtéri Játékok színpada 2021-ben is nagyon különleges előadásokkal várja Önt is. Lesznek vígjátékok, zenés darabok, gyerekeknek szóló művek, az elmúlt évek legnagyobb sikerű darabjaiból válogatták össze a műsort. A színház fényét pedig még inkább emeli, hogy a Tihanyi Belső-tó partja biztosítja a varázslatos hátteret. 

 

A szállás miatt sem kell aggódni, foglaljon szobát a Balaton-felvidék kellős közepén a négycsillagos Kristály Hotelbe az alábbi gomb segítségével!

Szobafoglalás

Foglaljon közvetlenül weboldalunkon a legkiválóbb ajánlatokért az alábbi gombra kattintva!


 

Szobafoglalás

Foglaljon közvetlenül weboldalunkon a legkiválóbb ajánlatokért az alábbi gombra kattintva!

Rendezvény ajánlatkérés

Név
Telefonszám
E-mail cím
Vendégek száma
Dátum
Időpont
Megjegyzés

Kapcsolódó cikkek

Négycsillagos wellness és konferencia hotel a Balaton északi partján, Bakony lábánál, a Balaton-felvidék kincseinek ölelésében. Kiváló programlehetőségek, nyugalom és kikapcsolódás, tökéletes feltöltődés egész évben.

 

NTAK regisztrációs szám: SZ19000976